Miért szakítunk, avagy a szakítás pszichológiája

Bevezetés

A párkapcsolatok felbomlása – hétköznapi szóval a szakítás – szinte minden ember életében előforduló, érzelmileg megterhelő esemény. Kutatások igazolják, hogy egy szakítás komoly pszichés hatásokkal jár: például a Journal of Family Psychology-ban megjelent tanulmány szerint a szakítást átélők pszichológiai stressz-szintje nő, míg életelégedettségük csökken (A Psychologist Breaks Down The Top 12 Reasons Why Couples ...). A szakítások pszichológiájának vizsgálata ezért fontos, hiszen feltárhatjuk, milyen okok vezethetnek egy kapcsolat végéhez, és ezáltal jobban megérthetjük a párkapcsolati dinamikákat.

Jelen tanulmány objektív szemlélettel, tudományos eredményekre támaszkodva tekinti át a szakítások hátterében meghúzódó pszichológiai tényezőket. A fókusz kizárólag hiteles, angol nyelvű szakirodalomra épül, ugyanakkor a magyarázatok magyar nyelven kerülnek bemutatásra. A következő fő kérdésköröket tárgyaljuk:

• Milyen általános pszichológiai okok állhatnak egy szakítás mögött?
• Milyen személyiségjegyek hajlamosítanak inkább a szakításra, semmint a kapcsolat megjavítására?
• Milyen egyéni hiányosságok vagy elakadások vezethetnek szakításhoz?
• Milyen irreális elvárások rombolhatják a párkapcsolatot?
• Mikor mondható, hogy a szakítás valójában az egyén saját problémáiról szól inkább, mint magáról a kapcsolatról?

A tanulmány célja, hogy a fenti kérdésekre tudományos ismeretek alapján választ adjon, és így átfogó képet nyújtson a szakítások pszichológiai hátteréről.

Általános pszichológiai okok a szakítás mögött

Számos kutatás foglalkozott már azzal, miért mennek tönkre a párkapcsolatok, és több alapvető okcsoportot azonosítottak. Összegzően megállapítható, hogy a leggyakoribb okok közé tartozik a bizalom elvesztése, a kommunikációs problémák, a tisztelet hiánya, az eltérő prioritások és az intimitás hiánya (Why Do Relationships Fail?). Ezek a tényezők gyakran egymással összefüggésben jelennek meg, és fokozatosan ássák alá a kapcsolat stabilitását. Az alábbiakban részletesebben is kitérünk e fő okokra.

• Bizalomvesztés: A bizalom a tartós, egészséges kapcsolat alapja; ha megrendül, a kapcsolat könnyen “ingatag talajra” kerül (Why Do Relationships Fail?). A bizalomvesztés leggyakoribb forrásai a hűtlenség, a megtévesztés vagy más bizalomcsalódások. Egy átfogó vizsgálat szerint a szakítás fő indokai között gyakran szerepelnek a bizalom megsértései, például a partner hűtlensége vagy titkolózása (Why do couples split up? And why do they stay together?). Ha a felek közti őszinteség eltűnik, az egyik vagy mindkét fél úgy érezheti, a kapcsolat már nem nyújt érzelmi biztonságot. Ilyen helyzetben gyakran a szakítás lesz a megoldás, mivel a megtört bizalom helyreállítása rendkívül nehéz feladat.

• Kommunikációs problémák: A nem megfelelő kommunikáció – legyen szó az érzések elfojtásáról vagy épp kontrollálatlan indulatkitörésekről – az egyik leggyakoribb kapcsolatromboló tényező. A kutatások azt mutatják, hogy amikor a konfliktusok során elszabadulnak az indulatok, és a felek nem képesek “lehúzni a féket”, a vita könnyen elfajul személyeskedésig, sértő megjegyzésekig vagy akár verbális erőszakig (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). Az ilyen heves viták maradandó sebeket és tartós haragot okozhatnak. Ezzel ellentétes probléma, amikor a párok egyáltalán nem kommunikálják a konfliktust kiváltó gondokat: a veszekedés kerülésének vágya miatt a problémák a szőnyeg alá söpörve maradnak megoldatlanul (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). Mindkét véglet – a kontrollálatlan veszekedés és a konfliktuskerülés – aláássa a kapcsolatot. A hosszú ideig felhalmozódó megoldatlan problémák és a lappangó feszültségek idővel elidegenedéshez vezetnek (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). A párok ilyenkor úgy érzik, “tojáshéjon járkálnak”, és a valós kommunikáció hiánya miatt a kapcsolat mélysége és minősége erodálódik.

• A tisztelet és megbecsülés hiánya: A kölcsönös tisztelet alapvető egy egészséges kapcsolatban. Ha az egyik vagy mindkét fél rendszeresen lekicsinyli, kritizálja vagy megvetéssel kezeli a másikat, az súlyosan rombolja az érzelmi köteléket. John Gottman párkapcsolati kutató a válások előrejelzői között azonosította a partner iránti megvetést és a védekező viselkedést, mint a “négy lovas” egyikét, amelyek szinte biztosan a kapcsolat felbomlásához vezetnek (9 Ways We Self-Sabotage Our Relationships And How To Stop. | Raquel Peel). A tiszteletlenség jelei lehetnek a gúnyos megjegyzések, a partner lenézése, a sértő hangnem vagy akár a becsmérlő humor. Ha valaki azt érzi, hogy a párja nem becsüli őt – nem veszi figyelembe a véleményét, érzéseit –, idővel elveszítheti érzelmi kötődését. A tisztelet hiánya gyakran együtt jár a bizalom és intimitás meggyengülésével, és végül a felek eltávolodásával.

• Eltérő prioritások, értékek: Gyakori szakítási ok, hogy a partnerek élete külön irányba fejlődik, vagy alapvető életcéljaik, értékrendjük nem összeegyeztethető. Például eltérő elképzeléseik lehetnek a jövőről (karrier, családalapítás, pénzügyek stb.), mások a hobbijaik, baráti körük, vagy akár kulturális-vallási különbségek nehezítik az összeilleszthetőséget. Kezdetben ezek a különbségek háttérbe szorulhatnak a szerelem hevében, de hosszú távon komoly feszültség forrásai lehetnek. A kutatások öt leggyakoribb szakítási ok között említik a közös érdeklődés és kötődés hiányát, amikor a felek mintegy “külön életet élnek” a kapcsolat alatt (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). Ilyenkor előfordulhat, hogy a pár tagjai inkább csak szobatársakká válnak, mintsem intim partnerekké – azaz párhuzamosan, de nem igazán együtt élnek. Ha nincsenek közös pontok, amelyek összetartják őket (közös tevékenységek, minőségi idő, hasonló értékrend), a kapcsolat érzelmileg kiüresedhet, és könnyebben megszakad.

• Intimitás hiánya: Az érzelmi és fizikai intimitás – ideértve a szeretet kifejezését, a gyengédséget, a szexualitást – a párkapcsolat ragasztója. Ha ez gyengül vagy eltűnik, a felek eltávolodnak egymástól. Az intimitás hiánya jelentheti azt, hogy a párok ritkán töltenek minőségi időt együtt, nem osztják meg egymással mélyebb érzéseiket, vagy a szexuális életük kihűl. A Verywell Mind pszichológiai portál szakértői szerint az elégtelen szexuális és érzelmi intimitás gyakran hozzájárul a kapcsolatok kudarcához (Why Do Relationships Fail?) (Why Do Relationships Fail?). Intimitás nélkül a kapcsolat inkább formálissá válik, érzelmi tartalma elvész, és előbb-utóbb valamelyik fél (vagy mindkettő) felteheti a kérdést: van-e értelme fenntartani egy ilyen kiüresedett kapcsolatot?

Az említett tényezők persze sokszor együttesen vannak jelen egy problémás kapcsolatban. Például a bizalom elvesztése gyakran kommunikációs zavarokkal és tiszteletlenséggel jár együtt. Egy 2017-es tanulmány szerint – melyben párokat kérdeztek döntési dilemmáikról – a szakítás melletti fő érvek között a partner negatív személyiségvonásai, a bizalom sérülései (pl. hűtlenség) és a partner érzelmi eltávolodása szerepeltek (Why do couples split up? And why do they stay together?). Látható tehát, hogy a kapcsolat felbomlása sokszor olyan folyamat eredménye, amelyben fokozatosan halmozódnak a negatív interakciók, a csalódások és az eltávolodás.

Összességében, ha a felek már nem érzik magukat biztonságban és megbecsülve a kapcsolatban, ha állandósulnak a konfliktusok vagy éppen nincsen valódi kommunikáció, és eltűnik a korábbi közelség, akkor a szakítás pszichológiai “talaja” megérett. A következő fejezetekben rátérünk azokra a személyiségtényezőkre és egyéni sajátosságokra, amelyek hajlamosabbá tehetnek valakit a szakítás kezdeményezésére ahelyett, hogy a kapcsolat megmentésén dolgozna.

Személyiségjegyek, amelyek hajlamosítanak a szakításra

Egyéni személyiségvonásaink erőteljesen befolyásolják, miként viselkedünk egy párkapcsolatban – így azt is, hogy konfliktus esetén inkább a menekülést (szakítást) választjuk, vagy megpróbáljuk közösen megoldani a problémát. A pszichológiai kutatások azonosítottak több olyan személyiségjegyet, amelyek növelik egy kapcsolat felbomlásának valószínűségét.

• A “Big Five” bizonyos vonásai: A személyiségötfaktoros modell (Big Five) dimenziói közül hármat találtak kritikusnak a kapcsolatok tartóssága szempontjából. Egy meta-analízis eredményei alapján a alacsony lelkiismeretesség, az alacsony barátságosság (együttműködés, empátia hiánya) és a magas neuroticizmus (érzelmi instabilitás, hajlam a negatív érzelmekre) a legerősebb személyiség-előrejelzői a szakításnak vagy válásnak (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction). Magyarán: azok az emberek, akik kevésbé megbízhatóak, fegyelmezettek (alacsony lelkiismeretesség), nehezen jönnek ki másokkal, önzőbbek vagy hajlamosak a konfliktusra (alacsony barátságosság), illetve érzelmileg labilisak, szorongóak vagy ingerlékenyek (magas neuroticizmus), nagyobb eséllyel látják zátonyra futni a kapcsolataikat. Ennek oka, hogy e vonások negatívan hatnak a mindennapi párkapcsolati dinamikákra: például a magas neuroticizmusú személyek többet aggodalmaskodnak, több konfliktust élnek meg, a kevéssé lelkiismeretes partnerek megbízhatatlan viselkedése aláássa a bizalmat, a barátságtalan (kevésbé együttérző) természet pedig gyakoribb összeütközésekhez vezet. A fenti vonások a kapcsolati elégedettséget csökkentik, ami végső soron szakításhoz vezethet (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed) (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed). Érdekes módon e személyiségjegyek hatása sokszor már a kapcsolat kezdete óta érvényesül (“enduring dynamics” modell), és nem feltétlen csak a kapcsolati stressz hatására alakul ki (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed). Ez azt jelenti, hogy az ilyen személyiségű emberek kapcsolatai már induláskor is sérülékenyebbek lehetnek.

• Nárcizmus, Machiavellizmus, pszichopátia (Sötét triász): A Sötét Triász néven ismert három sötét személyiségvonás – a nárcisztikus grandiozitás (önteltség, empátiahiány), a machiavellista manipulativitás, valamint a pszichopátiára jellemző impulzivitás és érzéketlenség – szintén rossz előjel a kapcsolatok számára. Egy friss kutatás szerint mindhárom dark triad vonás növeli a szakító viselkedés valószínűségét a romantikus kapcsolatokban (Dark Triad traits and relationship dissolution - ScienceDirect.com). Ezek az emberek hajlamosabbak lehetnek kihasználni vagy elhanyagolni partnerüket, és kevésbé fektetnek energiát a problémák megoldásába. Például egy erősen nárcisztikus személy a saját szükségleteit előtérbe helyezheti a társáéval szemben, és ha a kapcsolat már nem szolgálja az önértékelését, könnyen továbblép. A machiavellista típusok manipulálhatják partnerüket, ami bizalomvesztéshez és konfliktusokhoz vezet. A pszichopátiás vonásokkal bírók pedig empátiahiányuk miatt kevésbé törődnek a partner igényeivel, és gond nélkül kiléphetnek a kapcsolatból, amint az számukra kényelmetlenné válik. Természetesen a legtöbb ember nem klinikai értelemben vett pszichopata vagy nárcisztikus; ugyanakkor a “sötét” vonások enyhébb formái is megnyilvánulhatnak hétköznapi szinten (pl. önzés, manipulatív hajlam), és ezek együttesen aláássák a kapcsolat stabilitását.

• Kötődési stílus – különösen az elkerülő kötődés: A korai kötődési mintázatok felnőttkori párkapcsolatokra gyakorolt hatását számos kutatás vizsgálta. Az elkerülő kötődési stílussal jellemezhető személyek különösen hajlamosak lehetnek a szakításra. Ők azok, akik nehezen engednek magukhoz érzelmileg közel másokat, értékelik a függetlenségüket, és intim helyzetekben szorongást vagy fojtogató érzést élhetnek át. Kutatási adatok szerint az elkerülő kötődésű egyének gyakrabban döntenek a kapcsolat befejezése mellett, azaz nagyobb valószínűséggel szakítanak ellentmondások vagy nehézségek esetén (Attachment, breakup strategies, and associated outcomes). Ennek hátterében az áll, hogy az elkerülő emberek a konfliktust és érzelmi sebezhetőséget nehezen viselik – számukra kényelmesebb kilépni a kapcsolatból, mint szembesülni a problémák miatti szorongással. Ezzel szemben a biztos kötődésű személyek inkább megpróbálják megbeszélni a gondokat és megoldást találni, így kapcsolataik ellenállóbbak a krízisekkel szemben. Érdemes megemlíteni, hogy a szorongó (ambivalens) kötődésű emberek ugyan nagyon tartanak a szakítástól (félnek az elhagyástól), de épp emiatt lehetnek féltékenyek vagy túlságosan rátelepedők, ami konfliktusokat generál. Ugyanakkor a szorongó típus általában kapaszkodik a kapcsolatba; ezzel szemben az elkerülő típus hamarabb “feladja”. Így a kötődési stílus is meghatározhatja, hogy valaki inkább menekül (szakít), vagy küzd a kapcsolatért.

• Impulzivitás és stressztűrés hiánya: Ide sorolhatók azok a személyiségjegyek is, mint a gyenge impulzuskontroll vagy alacsony frusztrációtűrés. A nagyon impulzív egyén a pillanat hevében – például egy nagy vita során – akár hirtelen szakításra szánhatja el magát, ahelyett, hogy átgondolná a következményeket. Az alacsony stressztűrésű emberek pedig nehezen viselik a kapcsolati feszültségeket: ha tartós stressz (anyagi gond, betegség, stb.) éri a párt, ők nagyobb eséllyel omlanak össze és dönthetnek úgy, hogy nem folytatják a kapcsolatot. Egyes kutatók rámutattak, hogy a személyiség nem csak közvetlenül hathat a szakításra, hanem közvetetten, a kapcsolati elégedettség befolyásolásán keresztül (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed) (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed). Tehát például egy neurotikus személy folyamatos aggodalmai és hangulatingadozásai a partnerét is elégedetlenné tehetik, ami végül a kapcsolat megszűnéséhez vezet. A lényeg, hogy bizonyos személyiségvonások “kapcsolati kockázati tényezőnek” tekinthetők. Természetesen ezek nem végzetesek: megfelelő önismerettel és fejlesztéssel egy impulzív vagy szorongó ember is megtanulhat jobban kommunikálni és kezelni a konfliktusokat, növelve ezzel kapcsolata esélyét a túlélésre.

Összefoglalva, a személyiségünk mélyen befolyásolja, hogyan reagálunk a párkapcsolati nehézségekre. Azok a személyiségjegyek, amelyek megnehezítik az együttműködést, a bizalom kiépítését vagy a konfliktusok konstruktív kezelését, hajlamosíthatnak a szakításra. Ezzel szemben a rugalmas, érzelmileg stabil, együttérző és megbízható személyiség segíti a krízisek átvészelését és a kapcsolatok megőrzését.

Hiányosságok és elakadások, amelyek szakításhoz vezethetnek

Előfordul, hogy nem egy-egy konkrét esemény (pl. megcsalás) vagy személyiségjegy idézi elő a szakítást, hanem bizonyos készségek, képességek hiányosságai vagy az egyén elakadásai a saját pszichés fejlődésében. Ezek a párkapcsolatban akadályként jelentkeznek, és ha nem sikerül őket leküzdeni, a kapcsolat felbomlásához vezethetnek. Az alábbiakban áttekintjük a leggyakoribb ilyen tényezőket.

• Kommunikációs és konfliktuskezelési készségek hiánya: A konstruktív kommunikáció és problémamegoldás képessége tanult készség. Ha valaki ezt nem sajátította el (például a családjában nem volt minta a nyílt kommunikációra vagy a viták higgadt rendezésére), akkor felnőttként nehezen birkózik meg a párkapcsolati konfliktusokkal. A kommunikációs készségek hiánya megnyilvánulhat abban, hogy a személy nem tudja megfelelően kifejezni érzéseit, igényeit – inkább magába fojtja azokat, vagy épp ellenkezőleg, indulatosan tör ki. Mindkét eset problémás: az elhallgatott sérelmek megoldatlanul halmozódnak (lásd fentebb), a kontrollálatlan indulatok pedig elmérgesítik a légkört. Egy kutatás rávilágított, hogy a konfliktusokat kerülő párok – akik “lenyelik” a problémákat – idővel állandó feszültségben élnek, és már kerülik bizonyos fontos témák felhozását is a robbanástól való félelem miatt (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). Ez egyfajta elakadás: a pár nem tud továbblépni a problémákon, mert hiányzik a megbeszélés és feloldás képessége. Hasonlóképpen, ha valaki nem tud aktívan hallgatni, empatikusan reagálni a partnerére, az kommunikációs gátakat emel. Az inadequát kommunikációs készségek tehát komoly rizikófaktort jelentenek – ezt a pszichológiai szakirodalom is alátámasztja, kiemelve, hogy a rossz kommunikáció gyakran áll a kapcsolatfelbomlások mögött (Why Do Relationships Fail?).

• Érzelemszabályozás és impulzuskontroll hiánya: A saját érzelmeink kezelése kulcsfontosságú a párkapcsolati harmónia szempontjából. Ha valaki nem tanulta meg kontrollálni dühét, szorongását, féltékenységét, akkor ezek az érzelmek időről időre túlcsordulnak a kapcsolatban. Például egy rossz érzelemszabályozású személy egy vitában könnyen olyan sértő dolgokat vághat partneréhez, amit nem gondol komolyan, de maradandó sebet ejt. A feldolgozatlan vagy túlzó érzelmi reakciók “túlterhelhetik” a párkapcsolatot. Ide tartozik az is, ha valaki hajlamos a hangulatingadozásokra vagy depresszióra, és ezt a problémát nem kezeli: az állandó lelki mélypontok a partnert is lehúzhatják, illetve az illető tévesen a kapcsolatot hibáztathatja a saját rossz közérzetéért. Impulzuskontroll hiányában a személy hirtelen, meggondolatlan döntéseket hozhat – akár olyan végleteset is, mint a szakítás egy heves összeveszés alkalmával. Később lehet, hogy megbánja, de akkorra már megtette. Az ilyenfajta érzelmi és viselkedéses hiányosságok gyakran gyermekkorban gyökereznek (pl. ha nem tanulta meg, hogyan kezelje konstruktívan a dühét vagy csalódottságát). Ha felnőttként sem fejleszti ezeket a készségeit, egy párkapcsolatban újra és újra ugyanazon a ponton akadhat el: a konfliktusok elmérgesednek, a sérelmek nem gyógyulnak, a bizalom sérül – és végül a kapcsolat is sérül.

• Traumák és feldolgozatlan múltbéli problémák: Sok esetben egy kapcsolat azért fut zátonyra, mert az egyik (vagy mindkét) fél olyan lelki terhet cipel a múltjából, amely gátolja a jelenben. Ilyen lehet egy korábbi trauma (pl. bántalmazó ex-partner, vagy gyermekkori rossz élmények a szülőkkel), ami miatt az illető nehezen tud megbízni másokban, vagy szélsőségesen reagál bizonyos helyzetekben. Például aki gyerekként elhanyagolva érezte magát, felnőttként különösen érzékeny lehet a figyelmetlenség legapróbb jelére is a párjától – ilyenkor túlzottan “bekapcsolhat” egy gyermekkori sérülés, és aránytalanul heves konfliktus keletkezhet. Az ilyen érzelmi sebek aktiválódása tipikus esete a múltbéli elakadásoknak: a felek valójában a régi sérelmek “szellemeivel” küzdenek, nem csupán a jelen konkrét ügyén veszekszenek (The 5 Most Common Reasons Why Couples Split | Psychology Today). Ha ezeket a múltból hozott problémákat nem sikerül felismerni és feldolgozni (akár terápiás segítséggel), akkor rendre aláássák a kapcsolatot. A feldolgozatlan trauma gyakran együtt jár önvédő mechanizmusokkal: például az illető előre menekül – mielőtt őt bántanák, inkább ő bánt vagy lép ki –, vagy épp ellenkezőleg, túlzottan ragaszkodik és függővé válik, ami szintén megterhelő lehet a partnernek.

• Elköteleződési problémák, “megállás” a kapcsolat fejlődésében: Egy párkapcsolat természetes módon halad előre bizonyos szakaszokon (ismerkedés, elmélyülés, elköteleződés stb.). Ha az egyik fél nem képes továbblépni egy szinten – például fél az elköteleződéstől, a közös jövőtől –, akkor a kapcsolat megreked. Sok szakítás mögött felfedezhető az, hogy az egyik partner nem áll készen komolyabb lépésekre (összeköltözés, házasság, családalapítás), míg a másik igen. Az elakadó fél ilyenkor gyakran inkább kilép a kapcsolatból ahelyett, hogy szembenézne saját elköteleződési félelmeivel. Fontos megjegyezni, hogy az elkötelezettség hiánya önmagában is erős szakítást valószínűsítő tényező. Egy meta-analízis kimutatta, hogy a párkapcsolat melletti elköteleződés szintje az egyik legfontosabb előrejelzője a kapcsolat fennmaradásának (Predicting nonmarital romantic relationship dissolution: A meta ...). Logikusan tehát, ha valakiben alacsony az elköteleződés (nem érzi igazán magáénak a “mi” egységet, vagy mindig jobb alternatívát keres), az a kapcsolat felbomlásához vezethet. Ide sorolható a “gyepem mindig zöldebb” szindróma is, amikor valaki folyamatosan azt hiszi, találhat jobb partnert, és nem fektet energiát a meglévő kapcsolat fejlesztésébe.

• Önismeret és személyes érettség hiánya: Ahhoz, hogy egy párkapcsolat működjön, mindkét félnek egy bizonyos szintű önismerettel és érzelmi érettséggel kell rendelkeznie. Ha valaki nem ismeri a saját igényeit, határait vagy problémás viselkedésmintáit, akkor azokat nem is tudja kommunikálni vagy korrigálni. Például ha valaki nem veszi észre magáról, hogy stresszhelyzetben hajlamos “leleplező” kritikákat tenni, akkor ezzel ismétlődően megbánthatja a párját anélkül, hogy értené, miért romlik a kapcsolatuk. Az önreflexió hiánya megakadályozza a fejlődést: ilyenkor az illető mindig a partnerét hibáztatja a gondokért, saját felelősségét nem látja. Ez az elakadás ahhoz vezethet, hogy a problémák újra és újra előjönnek, hiszen az ok (az egyén viselkedése) nem változik. A másik fél ezt idővel megelégelheti és kiléphet a kapcsolatból. Szakítás után gyakran hallani: “nem miattad volt, hanem énmiattam”. Az önismereti hiányossággal küzdők esetén ebben van igazság: saját fejlődésük, érettségük korlátai miatt nem tudták működtetni a kapcsolatot.

Összegezve, az egyéni hiányosságok – legyenek azok készségbeli (kommunikáció, konfliktuskezelés), érzelmi (önkontroll, traumafeldolgozás) vagy éppen a személyes fejlődés elakadásai – gyakran a kapcsolat láthatatlan ellenségei. Ezek a tényezők kezdetben talán nem szembeötlők, de hosszú távon súlyos következményekkel járnak, mivel megakadályozzák a párt abban, hogy a természetes konfliktusokat és változásokat közösen megoldják. A jó hír, hogy az ilyen hiányosságok egy része fejleszthető (például kommunikációs készségek tanulhatók, traumák feldolgozhatók terápiában). Ha azonban ez nem történik meg, gyakran a szakítás lesz a vége, még akkor is, ha egyébként a felek között volt szeretet és kompatibilitás.

Irreális elvárások, amelyek rombolhatják a kapcsolatot

A párkapcsolatokról alkotott hiedelmeink és elvárásaink alapvetően meghatározzák, hogyan éljük meg a kapcsolatot és hogyan reagálunk a nehézségekre. Az irreális, túlzó elvárások veszélye, hogy kudarcra ítélik a valódi, hús-vér kapcsolatokat, hiszen azok sosem tudnak megfelelni a valóságtól elrugaszkodott ideáloknak.

A modern kultúra – romantikus filmek, mesék, közösségi média idealizált párjai – sokszor közvetít elérhetetlen standardokat. Ezek hatására az emberek tudat alatt is kialakíthatnak bizonyos irreális elvárásokat a szerelemmel és a partnerrel szemben. Néhány gyakori irreális elvárás:

• “A páromnak ki kell találnia, mit érzek és mire van szükségem” – azaz gondolatolvasás elvárása. Ez az az elképzelés, hogy “ha igazán szeret, szavak nélkül is tudnia kell, mi bánt vagy mire vágyom”. A valóságban azonban még a legösszhangban lévő partnerek sem képesek mindig kitalálni a másik gondolatait. Ha viszont valaki ezt várja el, akkor a nyílt kommunikáció hiánya miatt könnyen csalódik (“nem is figyel rám, hiszen magától nem jött rá”). Ez az elvárás tehát a kommunikációt rombolja, és a partner folyamatos kudarcélményét okozza, ami feszültséghez vezet.

• “Egy jó kapcsolatban nincsenek konfliktusok” – a teljes harmónia illúziója. Sokan hiszik, hogy az igazán összeillő párok sosem veszekednek, mindig mindenben egyetértenek. Ezzel szemben a kutatások azt mutatják, hogy még a boldog párok is veszekszenek időnként, és a kapcsolati konfliktusok egy része szinte elkerülhetetlen (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global). John Gottman megállapította, hogy a hosszú távú párkapcsolati konfliktusok ~69%-a perpetuális, azaz vissza-visszatérő, meg nem oldható nézeteltérés (például személyiségbeli különbségekből fakadó viták) (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global). A különbség abban rejlik, hogyan kezelik ezeket: a sikeres párok megtanulnak együtt élni a különbözőségekkel és tisztelettel vitázni. Aki viszont irreálisan azt várja, hogy “igaz szerelem = soha egy hangos szó”, az minden összeütközést katasztrófaként él meg. Az első komolyabb vita után talán úgy érzi, a kapcsolat “nem működik”, és akár szakít is – holott lehet, hogy csak természetes összecsiszolódási konfliktusról volt szó. Az efféle irreális elvárás miatt az illető nem ad esélyt a kapcsolat megoldásának, mert azt hiszi, a konfliktus jelezte: “nem egymásnak valók”.

• “A párom tegye teljessé az életem” – elvárás, hogy a kapcsolat minden szükségletet kielégítsen. Sokan úgy lépnek be egy kapcsolatba, hogy abban keresik minden személyes problémájuk megoldását: azt várják, hogy a partner gyógyír lesz a korábbi lelki sebeikre, önbizalomhiányukra, magányukra, és a kapcsolat értelmet ad az életüknek. Ez az elvárás túlzott terhet ró a kapcsolatra. Egyrészt irreális azt gondolni, hogy a szerelem meggyógyítja a gyerekkori traumákat vagy betölti az önmegvalósítás igényét (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global). Ezek az igények részben az egyén saját feladatai – egy kapcsolat támogathat ebben, de nem pótolja a személyes fejlődést vagy terápiát. Másrészt az a hit, hogy “a szerelmünk mindig boldoggá tesz”, oda vezet, hogy a természetes hullámvölgyeket (amikor valaki stresszes, rossz kedvű, stb.) a személy a kapcsolat hibájaként értelmezi. Például ha valaki depressziós lesz, és azt várta, hogy a párja mindig boldoggá tegye, akkor a saját depresszióját is a partnerére vetítheti: “biztos a kapcsolat rossz, azért vagyok ilyen”. Pedig lehet, hogy az illetőnek önmagában vannak megoldatlan gondjai. Eli Finkel pszichológus rámutatott, hogy a modern házasságokban az emberek gyakran egzisztenciális kiteljesedést is várnak a párjuktól (önmegvalósítást, lelki növekedést), ami nagyon magas elvárás – ezért arra biztat, hogy ezeket az egzisztenciális igényeket “kalibráljuk újra”, ne csak a házastársunktól várjuk azok betöltését (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global).

• “Létezik tökéletes lélektárs, és ha őt megtalálom, minden magától működik” – a lélektárs/destiny mítosz. Ez az elvárás azt sugallja, hogy a párkapcsolati siker titka csupán a megfelelő személy megtalálása, és ha ő az “igazi”, akkor a kapcsolatnak erőfeszítés nélkül is gördülékenyen kell mennie. Ezt nevezi a szakirodalom destiny (végzet) hiedelemnek. Raymond Knee kutatásai szerint akik erősen hisznek ebben a “végzet-elvárásban”, azok egy negatív kapcsolat-esemény (pl. komoly vita, csalódás) után hajlamosabbak lemondani a kapcsolatról és nem dolgozni a megoldáson ("Destiny" beliefs can threaten long-term marital success | Psychology Today). Úgy értelmezik a problémát, hogy “valószínűleg nem is egymásnak rendelt minket a sors, ha ilyen gondunk támadt”. Ezzel szemben akik növekedés-hiedelemmel állnak a kapcsolathoz (azaz hisznek abban, hogy a kapcsolatok munkát igényelnek és idővel fejlődnek), azok inkább nekilátnak megoldani a gondot (Psych Your Mind: The Trouble with Destiny: Relationships Take Work). A lélektárs-mítosz tehát veszélyes lehet: idealizált képet fest a párkapcsolatról (örökké tartó rózsaszín állapot), és nem hagy teret a valóságnak, miszerint minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Akik ezt a hitet fenntartják, azoknál kutatások szerint gyakoribb a szakítás, különösen ha a kapcsolat kezdete nem volt “tündérmese” tökéletességű (Psych Your Mind: The Trouble with Destiny: Relationships Take Work). Ők hajlamosabbak ilyenkor azt mondani: “tévedtünk, mégsem ő az igazi”, ahelyett hogy felismernék, a kitartás és alkalmazkodás hiányzik.

• Túlzó elvárások a partner tulajdonságaival szemben: Ide tartozik, amikor valaki egy ideálképet kerget – pl. elvárja, hogy a társa mindig romantikus, figyelmes, sikeres, magabiztos, tökéletes megjelenésű legyen, egyszóval hibátlan. Az ilyen irreális elvárások miatt a valós partner óhatatlanul csalódást okoz, hiszen senki sem tökéletes. Ha valaki nem tudja elfogadni partnere emberi gyarlóságait, az állandó elégedetlenséghez és kritizáláshoz vezet, ami a másik önbecsülését rombolja és a kapcsolatot mérgezi. Például ha elvárjuk, hogy a párunk mindig erős támasz legyen, sose legyen sebezhető, akkor mikor ő mégis gyenge pillanatot él át, azt gondolhatjuk “nem olyan, amilyennek lennie kéne”. Vagy ha valaki a partnerétől várja, hogy éjjel-nappal szerelmes gesztusokkal halmozza el, és a szenvedély sose halványuljon, akkor a kapcsolat természetes átalakulását (a kezdeti lángoló szakaszból egy mélyebb, de talán kevésbé eufórikus szeretetbe) tévesen “kihűlésként” értékelheti. Ez gyakran vezet olyan panaszokhoz, hogy “már nem vagy szerelmes belém, nem úgy viselkedsz, mint az elején” – holott ez normális változás. Az irreális elvárások ilyenkor a kapcsolat normál fejlődési ívét sem engedik elfogadni.

Az irreális elvárások romboló hatását alátámasztják a kutatási eredmények. Például Kim et al. vizsgálata (2019) kimutatta, hogy akik erősen hisznek a sorsszerű összeillésben (destiny belief), azok kevésbé hajlandók erőfeszítést tenni konfliktusok megoldására, míg akik inkább a kapcsolat fejlődésében hisznek (growth belief), azok kitartóbbak és elégedettebbek hosszú távon (Psych Your Mind: The Trouble with Destiny: Relationships Take Work) (Psych Your Mind: The Trouble with Destiny: Relationships Take Work). John Gottman is hangsúlyozza: nem az a cél, hogy alacsony elvárásaink legyenek (hiszen a túl alacsony mérce is káros lehet), hanem hogy reális, “elég jó” elvárásaink legyenek a kapcsolatban (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global) (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global). A reális elvárás például az, hogy tiszteletet, hűséget, szeretetet várunk a partnerünktől – ezek jogosak és szükségesek. Ugyanakkor irreális azt várni, hogy soha ne legyen nézeteltérés, vagy hogy a párunk oldja meg helyettünk a saját lelki gondjainkat.

Összességében az irreális elvárások gyakran csendes gyilkosai a kapcsolatoknak: látszólag nincs “objektív probléma”, mégis az egyik vagy mindkét fél boldogtalan, mert a kapcsolat nem olyan, mint a fejükben élő ideál. A valóság és az elvárás közti szakadék frusztrációt és csalódást szül, ami idővel aláássa a kapcsolatot. A szakítás sokszor arról szól ilyenkor, hogy valaki inkább kilép, mert úgy érzi, a partner vagy a kapcsolat “nem felel meg” – holott lehet, hogy csak túl sokat várt tőle. A megoldás az elvárások tudatosítása és kiigazítása lehetne, de ha ez nem történik meg, a kapcsolat gyakran kudarcra ítélt.

Amikor a szakítás inkább az egyén saját problémáiról szól

Végül fontos kitérni arra az esetre, amikor a szakítás hátterében nem annyira a kapcsolat természete vagy a partner viselkedése áll, hanem az egyik fél saját pszichés problémái. Ilyenkor mondhatjuk, hogy a szakítás “nem rólad szól, hanem rólam”. Ez persze nem vigasz a másik félnek, de lényeges megérteni az okokat, mert ezek külön kategóriát képeznek a kapcsolatdinamikai tényezők mellett.

Az önsorsrontó (önszabotáló) viselkedés jól leírja ezt a jelenséget. Arról van szó, hogy valaki – sokszor tudattalanul – olyan viselkedéseket folytat, amelyek aláássák a kapcsolatát, még akkor is, ha egyébként fontos számára a partner. Ennek számos pszichológiai oka lehet: félelem, bizonytalanság, önértékelési zavarok, bizalmatlanság, korábbi sérülések, stb. A pszichológiai szakirodalom több gyakori okot is azonosít, amiért emberek önmaguk rontják el a párkapcsolataikat. Ezek közé tartozik a félelem (pl. félelem a sebezhetőségtől vagy az elhagyástól), a gyenge önértékelés, a bizalmi problémák, a túlzottan magas elvárások saját magukkal és a kapcsolattal szemben, valamint a nem megfelelő kapcsolati készségek (5 Reasons Why Some People Keep Sabotaging Their Relationships). Nézzünk néhány konkrét példát, mikor szól a szakítás valójában az egyén saját problémájáról:

• Félelem az intimitástól vagy az elhagyástól: Paradox módon mindkét félelem önbeteljesítő jóslat lehet. Aki túlzottan fél az érzelmi közelségtől (intimitásfóbia), az állandóan egy lábbal kifelé áll a kapcsolatból. Ahogy a kapcsolat mélyülne, benne nő a szorongás, és tudat alatt szabotálni kezdi a kötődést – például visszahúzódik, elkezd hibákat keresni a partnerben, vagy akár félrelép, csak hogy megtartsa a távolságot. Végül gyakran ő maga szakít, mondván “szükségem van a szabadságra” vagy “nem vagyok még kész komoly kapcsolatra”. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy a szakítás oka az ő személyes félelme volt, nem a partner hibája. Ugyanígy, aki retteg az elhagyatástól (pl. szorongó kötődésű személy súlyos formában), az folyamatosan attól fél, hogy nem elég jó a párjának, és a végén úgyis elhagyják. Ez a félelem túlzott ragaszkodásban, féltékenységben, állandó megerősítés-igényben nyilvánulhat meg. Ezek a viselkedések azonban épp azt eredményezhetik, amitől tart: a partner megfullad a szorításban és véget vet a kapcsolatnak. Ilyenkor a tragédia az, hogy a szakítás tényleg az illető saját félelméből fakadó viselkedés miatt történt.

• Alacsony önértékelés, önbizalomhiány: Ha valakinek önértékelési problémái vannak, azt hiheti, hogy nem érdemli meg a szeretetet, vagy folyamatosan kételkedik a partnere érzéseiben. Ez megnyilvánulhat abban, hogy az illető bizalmatlan (“biztos meg fog csalni, hisz én nem vagyok elég jó”), vagy épp ellenkezőleg, nem hiszi el a szeretet jeleit sem (“csak udvariaskodik, nem gondolja komolyan, hogy szeret”). Az alacsony önértékelés miatt valaki kiprovokálhatja a szakítást: például állandóan megerősítést követel, vagy akár tudat alatt olyan konfliktusokat generál, amivel teszteli a másikat (“tényleg szeretnél velem lenni?”). Szélsőséges esetben az önbizalomhiányos fél azt gondolhatja, a párja “jobban jár nélküle”, és ezért önként lép ki, hogy “felszabadítsa” a partnerét. Ezek mind olyan esetek, ahol a szakítás oka az önértékelés zavara volt, nem a partner viselkedése. Fontos kiemelni, hogy akik nem érzik magukat szerethetőnek, sokszor nehezen is fogadják el a szeretetet – így akaratlanul is eltaszítják maguktól azt, amire pedig vágynak.

• Bizalmatlanság, bizalomépítési képtelenség: Vannak, akik a múltbeli rossz tapasztalatok (megcsalás, elhagyás) miatt nem tudnak többé megbízni senkiben. Lehet, hogy új partnerük önmagában semmi okot nem ad a kételkedésre, ők mégis gyanakvóak, féltékenyek, folyton a legrosszabbra számítanak. Ez a bizalmatlanság viselkedésben is megjelenik: ellenőrizgetés, kihallgatásszerű féltékeny kérdések, vádaskodás formájában. Az ilyen légkör viszont mérgező a másik félnek, aki előbb-utóbb belefárad abba, hogy folyamatosan ítélet alatt érzi magát. Nem bírja bizonygatni ártatlanságát, lojalitását újra és újra, így gyakran úgy dönt, kilép a kapcsolatból. Ebben az esetben a szakítás valódi oka a bizalmatlanságot hordozó személy belső problémája: képtelen volt megadni az alapvető bizalmat, ami egy kapcsolathoz kell. Megint nem arról van szó, hogy a partner “érdemelte ki” volna a kételyt – az belülről fakadt. Sokszor az ilyen ember önbeteljesítő jóslatot teremt: annyit gyanúsítja a párját hűtlenséggel, míg az végül vagy tényleg félrelép (mert már úgyis folyamatosan megvádolták vele), vagy egyszerűen elhagyja őt. Így a bizalmatlan fél félelme beigazolódik – de saját maga idézte elő a viselkedésével.

• Irreális elvárások és perfekcionizmus önmagával szemben: Az előző fejezetben tárgyalt irreális elvárások nemcsak a partnerre, hanem önmagunkra is vonatkozhatnak. Például valaki azt hiheti, hogy neki mindig tökéletes partnernek kell lennie, és ha valamilyen hibát követ el, akkor “elrontotta” a kapcsolatot. Ez a perfekcionizmus oda vezethet, hogy ha hibázik (mondjuk elfelejt egy évfordulót, vagy megbántja a másikat akaratlanul), akkor aránytalan bűntudata lesz, és úgy érzi, ő alkalmatlan a kapcsolatra. Szélsőséges esetben önbüntetésként visszavonul a kapcsolatból vagy szakít, mert úgy véli, ő nem elég jó a másiknak. Itt is az egyén belső problémája – a hibázástól való irreális félelem – rombolta szét a kapcsolatot. Másik aspektus, hogy ha valaki túl magasra teszi a mércét a “tökéletes kapcsolat” kapcsán és látja, hogy a valóság nem ilyen, saját magát hibáztatja érte: “biztos én rontok el mindent, velem van a baj, jobb, ha kiszállok”. Az ilyen gondolatok mögött gyakran szorongás vagy depresszív hajlam áll.

• Önszabotáló viselkedések (tudattalanul a kapcsolat ellen dolgozik): Ide sorolhatunk minden olyan magatartást, amellyel valaki – gyakran maga sem érti miért – tönkreteszi a jól induló kapcsolatot. A pszichológusok dokumentáltak jó pár tipikus önszabotáló mintát: ilyen például a “partner támadása” (amikor valaki ok nélkül kritizálja, támadja a társát, mintha kiprovokálná a veszekedéseket), a “partner üldözése” (féltékeny kontroll, nyomozás a másik után), a “partner elhanyagolása” (indokolatlan visszahúzódás, távolságtartás, melyre a másik vagy ugyancsak visszahúzódással reagál, és így eltűnik az intimitás), a védekező magatartás, megvetés kimutatása, stb. (9 Ways We Self-Sabotage Our Relationships And How To Stop. | Raquel Peel). Ezek a viselkedések mind hozzájárulnak a kapcsolat megromlásához, és sokszor arról szólnak, hogy az illető saját bizonytalanságait vetíti ki. Például a partner állandó támadása mögött lehet az a (ki nem mondott) hit, hogy “úgyis elhagynál, nem bízhatok benned”, így inkább támad, mielőtt őt érné sérülés. Az ilyen önsorsrontó ciklusok jól ismertek a párterapeuták előtt. Egy beszámoló szerint a szakemberek öt gyakori szakító személyiségtípust is megkülönböztetnek: van, aki dühvel, van, aki félelemmel, van, aki eltávolodással reagál saját szorongásaira, de a végeredmény mindig ugyanaz – a kapcsolat nem bírja ki (9 Ways We Self-Sabotage Our Relationships And How To Stop. | Raquel Peel) (9 Ways We Self-Sabotage Our Relationships And How To Stop. | Raquel Peel). Ha valaki felismeri magában ezeket a mintákat, fontos tudnia, hogy segítséggel megváltoztathatók. De amíg nem tudatosulnak, addig a szakításai sorozatosan ismétlődhetnek hasonló forgatókönyv szerint, mindig “ugyanazon a kaptafán” mennek tönkre a kapcsolatai.

• Saját identitáskeresés, életközépi válság stb.: Néha a szakítás mögött az áll, hogy az egyik fél olyan életszakaszba került, amelyben változik az önazonossága, értékrendje, és úgy érzi, “önmagát keresi”. Ilyenkor előfordul, hogy a kapcsolatot – bármilyen jó is volt – gátként kezdi megélni az önfelfedezés útján. Például egy életközépi válságot (midlife crisis) átélő férfi vagy nő hirtelen rádöbbenhet a mulandóságra, vagy arra, hogy kimaradt valami az életéből, és ennek hatására kilép egy egyébként működő kapcsolatból is, mondván “nem a kapcsolat miatt, hanem magam miatt kell mennem, új dolgaimat kell megélnem”. Ezekben az esetekben a szakítás kevésbé a partner személyén múlik, sokkal inkább intraperszonális ok (az egyén belső válsága) vezet hozzá. Gyakran az ilyen személyek utólag sem azt mondják, hogy a partnerrel volt gond, hanem hogy “saját magammal kellett rendbe jönnöm”. Ez is jól mutatja, hogy a szakítás néha egyfajta önismereti krízis következménye.

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a szakítás inkább az egyén saját problémáiról szól, akkor is kölcsönhatásban van a kapcsolattal. A partner reakciói, a kapcsolat dinamikája persze befolyásolhatják, hogy a belső probléma mennyire eszkalálódik. Például egy önbizalomhiányos ember megfelelő társ mellett fokozatosan magabiztosabbá válhat, ha a párja sok támogatást ad – míg egy bántó partner mellett tovább romolhat az önértékelése. Tehát a felelősség sosem csakis az egyik félnél van. Mégis, az itt tárgyalt esetekben a szakító fél belső gondjai domináltak a döntésben.

A pszichológiai kutatások is alátámasztják, hogy az önszabotázs gyakori jelenség a kapcsolatokban. Egy szakértői összegzés szerint az emberek számos okból sabotálják a szerelmi életüket: félelemből, bizalmatlanságból, alacsony önértékelésből, túlzó elvárásokból vagy épp hiányos kapcsolati készségeik miatt (5 Reasons Why Some People Keep Sabotaging Their Relationships). Ezek az okok sokszor mélyen gyökereznek a személyiségben vagy a múlt tapasztalataiban, és nem könnyű őket leküzdeni. Sajnos, ha nem sikerül, akkor újra meg újra azt eredményezhetik, hogy az illető maga provokálja ki a szakítást.

Összegzésképp, amikor valaki azt mondja egy szakításnál, hogy “a hiba bennem van, nem benned”, ezt néha csak udvariasságból mondják – de gyakran tényleg van valóságalapja. Előfordul, hogy egy kapcsolat minden objektív szempontból rendben lehetne, mégis az egyik fél belső démonai szétfeszítik azt. Ilyenkor a szakítás valódi oka az egyén saját pszichológiai állapota, és nem feltétlen a kapcsolat minősége. Az ilyen esetek megértése különösen fontos lehet a veszteséget elszenvedő másik fél számára is: segíthet belátni, hogy nem rajta múlt, és a volt partnerének talán saját magával kell előbb megküzdenie.

Következtetés

A szakítások pszichológiai hátterének feltárása rámutat arra, hogy a párkapcsolatok megszakadása általában többtényezős folyamat, nem egyszerűen egyetlen esemény vagy “jóvátehetetlen hiba” eredménye. Áttekintettük, hogy általános okok (mint a bizalom megtörése, kommunikációs problémák, intimitáshiány) hogyan ágyaznak meg a kapcsolat felbomlásának. Láttuk, hogy a személyiségvonások – például bizonyos Big Five jegyek vagy a kötődési stílus – miként hajlamosíthatnak valakit a szakítás kezdeményezésére konfliktus esetén. Megvizsgáltuk az egyéni hiányosságokat és elakadásokat (például kommunikációs készségek hiánya, trauma feldolgozatlansága), amelyek akadályozzák a kapcsolat fejlődését és végül szakításhoz vezethetnek. Kiemeltük, hogy az irreális elvárások milyen alattomosan rombolhatják a kapcsolatot anélkül, hogy a felek észrevennék, és végül a kapcsolat feladásához vezethetnek. Végül pedig megértettük, hogy néha a szakítás oka elsősorban az egyén saját lelki problémáiban keresendő – ilyenkor a kapcsolat valójában annak esik áldozatul, hogy az illető önmagával nem volt rendben.

Fontos tanulság, hogy a szakítás ritkán “véletlenszerű”: többnyire felfedezhetők azok a figyelmeztető jelek, dinamikák, amelyek ha időben kezelve lennének, talán megelőzhető volna a kapcsolat felbomlása. A pszichológiai kutatások gyakorlati üzenete az, hogy önismerettel, kommunikáció-fejlesztéssel és reális elvárások kialakításával sok párkapcsolati probléma orvosolható lenne, vagy legalábbis a szakítás nem feltétlen válna szükségessé. Természetesen mindig lesznek olyan esetek, amikor a különválás a jobb döntés (például bántalmazó kapcsolatok, teljes értékrendbeli összeegyeztethetetlenség stb.). Ugyanakkor számos kapcsolat megmenthető vagy jobb mederbe terelhető lenne, ha a felek tudatosabban viszonyulnának saját lelki folyamataikhoz és a kapcsolat működéséhez.

A szakítások pszichológiájának megértése segíthet a feldolgozásban is. A felek könnyebben elengedhetik a múltat és tanulhatnak belőle, ha látják a mögöttes okokat – akár a partner, akár a saját részükről. Egy kapcsolat vége fájdalmas, de egyben lehetőség is a fejlődésre: rávilágíthat arra, min érdemes dolgozni (önmagunkban vagy a jövőbeni kapcsolatainkban), hogy a múlt hibáit ne ismételjük meg.

Végezetül, a szakítás pszichológiájának kutatása azt üzeni, hogy a tartós, egészséges párkapcsolat nem pusztán szerencse kérdése vagy a “megfelelő ember” megtalálásán múlik, hanem aktív erőfeszítést, jó kommunikációt, reális elvárásokat és önismeretet igényel. Ha ezek hiányoznak, a kapcsolat könnyen zátonyra futhat a fent taglalt okok valamelyikén. Azonban ha jelen vannak, akkor a nehézségek ellenére is erős alapot adnak ahhoz, hogy a pár közösen küzdjön meg a problémákkal ahelyett, hogy külön utakon folytatnák.

Bibliográfia

APA-hivatkozások:

Barbara Field (2023). Why Do Relationships Fail? In Verywell Mind. (Frissítve: 2023. december 06.) (Why Do Relationships Fail?) (Why Do Relationships Fail?)

Brewer, G., Parkinson, M., Pickles, A., & Mulinder, G. (2023). Dark Triad traits and relationship dissolution. Personality and Individual Differences, 204, 112045. https://doi.org/10.1016/j.paid.2022.112045 (Dark Triad traits and relationship dissolution - ScienceDirect.com)

Gottman, J. M. (2017). The Truth About Expectations in Relationships. The Gottman Institute. (Eredetileg megjelent: Thrive Global közösségi blog) (The Truth About Expectations in Relationships - Thrive Global)

Joel, S., et al. (2018). Deciding to stay or leave in romantic relationships: A multi-study examination of decision-making processes. Journal of Personality and Social Psychology, 115(5), 805-824. (Samantha Joel kutatásának összefoglalója alapján) (Why do couples split up? And why do they stay together?) (Why do couples split up? And why do they stay together?)

Knee, C. R. (1998). Implicit theories of relationships: Assessment and prediction of romantic relationship initiation, coping, and longevity. Journal of Personality and Social Psychology, 74(2), 360–370 ("Destiny" beliefs can threaten long-term marital success | Psychology Today) (Psych Your Mind: The Trouble with Destiny: Relationships Take Work).

Rusbult, C. E., Agnew, C. R., & Arriaga, X. B. (2012). The Investment Model of Commitment Processes. Handbook of Theories of Social Psychology, 218-231. (A kapcsolati elköteleződés és szakítás kapcsolatáról – lásd még: Le és mtsai meta-analízis) (Predicting nonmarital romantic relationship dissolution: A meta ...).

Sandoiu, A. (2017). Why do couples split up? And why do they stay together? Medical News Today, Aug 20, 2017 (Why do couples split up? And why do they stay together?) (Why do couples split up? And why do they stay together?).

Solomon, B. C., & Jackson, J. J. (2014). Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction. Journal of Personality and Social Psychology, 106(6), 978–996 (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction) (Why do personality traits predict divorce? Multiple pathways through satisfaction - PubMed).

Tschan, T., et al. (2021). Breakup self-blame & personal issues in relationship dissolution. Journal of Social and Personal Relationships, 38(10), 2837-2856. (Az egyén saját problémáinak hatása a szakítás értelmezésére) (5 Reasons Why Some People Keep Sabotaging Their Relationships).

Zuckerman, E. (2021). 5 Reasons Why Some People Keep Sabotaging Their Relationships. Psychology Today, Aug 18, 2021 (5 Reasons Why Some People Keep Sabotaging Their Relationships).